One Direction Hungary
Hali lányok és talán egy pár fiú!Vagyis sziasztok Directioner társaim!Azért csinálom ezt a blogot,hogy amikor olvassátok a fanfiction-öm,vagy a többit,különlegesnek érezzétek magatokat,és higgyétek hogy bármi megtörténhet!Ne adjátok fel!(:
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Március elsején a legvidámabb mosolyommal ugrottam ki az ágyamból. Széthúztam a függönyömet és kellemes meleg napfény érintette meg a bőrömet. Az órám tizenegyet mutatott. A kedvenc napomat az évben nem csúfítja iskola. Ez a csütörtök tökéletesnek ígérkezik. Igazgatói szünet egy hétig (amíg felújítják az iskola kémiatermét), utána pedig tavaszi szünet, teljes két hétig. Mondhatni az egész márciust itthon töltöm.
Általában a március elsejék a kedvenc napjaim az évben. A tavasz első hivatalos napja, amikor már nem kell attól félned, hogy havazna valamikor, mert a február még fenyeget. Hiába süt már a nap, de a március meghúzta a határvonalat. Nincs több hó – mondaná az évszak és felkarolná a madarakat, a virágokat és a napfényt. A kedvenc napom, kedvenc rész – amikor kimegyek napozni egy szál semmiben. Vagyis… bikiniben.
A házunk számomra egy tökéletes játszótér. Egy emelete, hatalmas barna kerítése, csodálatos üde zöld pázsitja, medencéje és terasza is van. És a szobám körül belül a duplája annak, ami Londonban volt az enyém. Három éve.
És ismét fenyeget London veszélye. Apa vissza akar költözni. Anya is. És itt ér véget a boldogság. Hátravetem magam az ágyon és az arcomra szorítom a párnámat. Beleüvöltök. Hogy képes egyetlen gondolat így elrontani a napomat?
- Kicsim, ma jön Louis és a fiúk. Ugye nem ment ki a fejedből? – dugta be a fejét anya az ajtón. Lassan leemeltem a fejemről a párnát és felültem. Törökülésbe tornásztam magam és anya felé fordultam. A tekintetem villámokat szórt.
- Hangulat gyilkos – nyöszörögtem, majd vállat vont és kiment. Kinyújtóztattam a végtagjaimat és felálltam. A fürdőzés még nem marad el. Attól, hogy jön pár ember, hogy itt dőzsöljön, attól én még fürödhetek. Biztos nem jönnek olyan korán. Bekapcsoltam a rádiót, amiben most egy Demi Lovato szám ment. Levettem a szárítóról a fehér fürdőruhámat és belebújtam. Kifésültem a rendezetlen barna hajamat és a fejemre tűztem a napszemüvegemet. Belebújtam egy saruba és lementem. A konyha melletti fürdőből kihoztam egy törülközőt és már indultam is a hátsó ajtó felé, mikor apa hangja megállított.
- Drágám, ha már mész, vidd, ki kérlek a szemet.
- Rendben apu, de fürdőruhában vagyok – kiáltottam vissza neki és kivettem a zsákot a vödörből.
- Akkor fuss – szólt apa, mire felkuncogtam. Bár átláthatatlan barna kerítés díszítette a házunk elejét a bejárati kapunkon csak rács volt és simán bele lehetett látni. Ráadásul a szemetes a kerítésen túl, az utcán volt. Kikocogtam.
Nevetgélő hangokat hallottam az utcáról. Azt gondoltam a szomszédok lehetnek. Hogy mekkorát tévedtem! Lenyomtam a kilincset és kiléptem az utcára. Abbamaradt a beszélgetés, míg elmentem a kukáig és beledobtam a zsákot, majd sandán oldalra pillantottam. A kocsi feljárón öt fiú állt, színes nadrágban. Az egyikben pedig felismertem Louist. Engem néztek. Megálltam velük szemben és karba tettem a kezem. Papucsos lábammal doboltam a betonon, a szemöldökömet felhúztam. Arcomra gúnyos ábrázat került. Láttam, hogy Louis kitárja a karjait, hogy üdvözöljön.
- Ne erőlködj – legyintettem és bementem. Nyitva hagytam nekik a kaput, hogy anyu ne szóljon meg, amiért egy ilyen híres együttest kint hagytam a „vadonban”. Hátrafutottam és a törülközőmet leterítettem a napozóágyra. Kibújtam a papucsomból és beleugrottam a medencébe.
Általában a március elsejék a kedvenc napjaim az évben. A tavasz első hivatalos napja, amikor már nem kell attól félned, hogy havazna valamikor, mert a február még fenyeget. Hiába süt már a nap, de a március meghúzta a határvonalat. Nincs több hó – mondaná az évszak és felkarolná a madarakat, a virágokat és a napfényt. A kedvenc napom, kedvenc rész – amikor kimegyek napozni egy szál semmiben. Vagyis… bikiniben.
A házunk számomra egy tökéletes játszótér. Egy emelete, hatalmas barna kerítése, csodálatos üde zöld pázsitja, medencéje és terasza is van. És a szobám körül belül a duplája annak, ami Londonban volt az enyém. Három éve.
És ismét fenyeget London veszélye. Apa vissza akar költözni. Anya is. És itt ér véget a boldogság. Hátravetem magam az ágyon és az arcomra szorítom a párnámat. Beleüvöltök. Hogy képes egyetlen gondolat így elrontani a napomat?
- Kicsim, ma jön Louis és a fiúk. Ugye nem ment ki a fejedből? – dugta be a fejét anya az ajtón. Lassan leemeltem a fejemről a párnát és felültem. Törökülésbe tornásztam magam és anya felé fordultam. A tekintetem villámokat szórt.
- Hangulat gyilkos – nyöszörögtem, majd vállat vont és kiment. Kinyújtóztattam a végtagjaimat és felálltam. A fürdőzés még nem marad el. Attól, hogy jön pár ember, hogy itt dőzsöljön, attól én még fürödhetek. Biztos nem jönnek olyan korán. Bekapcsoltam a rádiót, amiben most egy Demi Lovato szám ment. Levettem a szárítóról a fehér fürdőruhámat és belebújtam. Kifésültem a rendezetlen barna hajamat és a fejemre tűztem a napszemüvegemet. Belebújtam egy saruba és lementem. A konyha melletti fürdőből kihoztam egy törülközőt és már indultam is a hátsó ajtó felé, mikor apa hangja megállított.
- Drágám, ha már mész, vidd, ki kérlek a szemet.
- Rendben apu, de fürdőruhában vagyok – kiáltottam vissza neki és kivettem a zsákot a vödörből.
- Akkor fuss – szólt apa, mire felkuncogtam. Bár átláthatatlan barna kerítés díszítette a házunk elejét a bejárati kapunkon csak rács volt és simán bele lehetett látni. Ráadásul a szemetes a kerítésen túl, az utcán volt. Kikocogtam.
Nevetgélő hangokat hallottam az utcáról. Azt gondoltam a szomszédok lehetnek. Hogy mekkorát tévedtem! Lenyomtam a kilincset és kiléptem az utcára. Abbamaradt a beszélgetés, míg elmentem a kukáig és beledobtam a zsákot, majd sandán oldalra pillantottam. A kocsi feljárón öt fiú állt, színes nadrágban. Az egyikben pedig felismertem Louist. Engem néztek. Megálltam velük szemben és karba tettem a kezem. Papucsos lábammal doboltam a betonon, a szemöldökömet felhúztam. Arcomra gúnyos ábrázat került. Láttam, hogy Louis kitárja a karjait, hogy üdvözöljön.
- Ne erőlködj – legyintettem és bementem. Nyitva hagytam nekik a kaput, hogy anyu ne szóljon meg, amiért egy ilyen híres együttest kint hagytam a „vadonban”. Hátrafutottam és a törülközőmet leterítettem a napozóágyra. Kibújtam a papucsomból és beleugrottam a medencébe.
Ebédnél anya és apa izgatottan kérdezgették a fiúkat mindenről és, amikor hozzám intéztek egy két szavas mondatot – Ugye, Skylar? – csak egyetértően hümmögtem, bólintottam, vállat rántottam, vagy annyit mondtam: „Hát persze”. Életem legfrusztráltabb ebédje volt. A fiúk mindenről kérdezősködtek, főleg Louis. A velem kapcsolatos kérdéseknél mindig megrúgtam anya vagy éppen apa lábát, nehogy valami olya mondjanak, amit nem kéne. Új módszer kellene alkalmaznom. Fájdalmasabbat, mert ez nem igazán vált be.
- Louis képzeld tavaly készítettem egy fényképalbumot Skylar-ről. Te is rajta vagy pár képen. Mindjárt idehozom – állt fel anya. Láttam a szemében, hogy izgatott és ilyenkor nem igazán törődik semmivel.
- Nem hinném, hogy nézegetni szeretnék, anya – vetettem rá egy ideges pillantást. Nem igazán akarom látni azokat a képeket, amik január előtt készültek.
- Ugyan már – legyintett anya. Kétségbe esetten néztem apára. A szemem már-már megtelt könnyekkel. – Állítsd meg, kérlek – tátogtam neki.
- Szívem, nem hiszem… - kezdte apa, de anya leintette.
- Az nagyon jó édesem, mert hinni a templomban kell. És igazán tudod, hogy nem vagyok hívő – tette le a lexikon vastag fotóalbumot az asztalra anya.
- Én… felmegyek a szobámba – löktem hátra a székemet, ami csattanással ért földet. Szorosan lehunytam a szemeimet és vettem egy mély levegőt. Felállítottam a székem és felmentem. Hallottam, ahogy Louis az első képnél felnevet. A csigalépcső tetején leültem. Le lehetett látni az étkezőbe, de jól elbújtam, így lentről nem láttak meg engem.
Anya nagyon mutogatott. Már az album felénél jártak. Louis és fiúk és felnevettek némelyik képnél. – Ez itt négy éve készült karácsonykor. Ez volt az utolsó karácsonyunk Londonban – és igen ezt követően jöttek azok a bizonyos képek. Már egyre nehezebben kaptam levegőt. Szorosan lehunytam a szemeimet és éreztem, hogy szemhéjam alól kicsúszik egy könnycsepp. Szipogtam egyet, majd anya lapozott egyet. Hirtelen megállt a keze; a válla leereszkedett. – Ez három éve készült, amikor Louis utoljára járt nálunk. – A fiúk kikerekedett szemekkel bámulták a fotómat. Körülbelül háromszor kövérebb voltam, mint most. Nem tudtunk nekem ruhát találni, így anya néha elvitt varrónőhöz, de persze ez nem mehetett egyfolytában. A pénzt be kellett osztanunk, amikor apát lefokozták a gyárban, így mindenhová melegítőben jártam.
- El is felejtettem Skylar milyen kis… duci volt – jegyezte meg Louis mosolyogva.
Felálltam és bementem a szobámba. Levettem a rövidnadrágot, amit ebéd előtt vettem fel és magamra kaptam egy szoknyát és egy fekete toppot. Belebújtam a szandálomba és felfogtam copfba a hajamat. Zsebretettem a telefonomat és lerobogtam a lépcsőn. Anya a fiúknak még mindig a január-előtti képeket mutogatta. Némelyiknél a fiúk felnevettek. Elmentem mellettük és már épp az ajtónál jártam, amikor apa utánam szólt.
- Hova mész?
- El, de gyorsan – haraptam be az alsó ajkam és becsaptam magam mögött az ajtót. Felhívtam a legjobb barátomat, Clay-t és megbeszéltük, hogy találkozunk a köztéren; a szökőkútnál.
- Louis képzeld tavaly készítettem egy fényképalbumot Skylar-ről. Te is rajta vagy pár képen. Mindjárt idehozom – állt fel anya. Láttam a szemében, hogy izgatott és ilyenkor nem igazán törődik semmivel.
- Nem hinném, hogy nézegetni szeretnék, anya – vetettem rá egy ideges pillantást. Nem igazán akarom látni azokat a képeket, amik január előtt készültek.
- Ugyan már – legyintett anya. Kétségbe esetten néztem apára. A szemem már-már megtelt könnyekkel. – Állítsd meg, kérlek – tátogtam neki.
- Szívem, nem hiszem… - kezdte apa, de anya leintette.
- Az nagyon jó édesem, mert hinni a templomban kell. És igazán tudod, hogy nem vagyok hívő – tette le a lexikon vastag fotóalbumot az asztalra anya.
- Én… felmegyek a szobámba – löktem hátra a székemet, ami csattanással ért földet. Szorosan lehunytam a szemeimet és vettem egy mély levegőt. Felállítottam a székem és felmentem. Hallottam, ahogy Louis az első képnél felnevet. A csigalépcső tetején leültem. Le lehetett látni az étkezőbe, de jól elbújtam, így lentről nem láttak meg engem.
Anya nagyon mutogatott. Már az album felénél jártak. Louis és fiúk és felnevettek némelyik képnél. – Ez itt négy éve készült karácsonykor. Ez volt az utolsó karácsonyunk Londonban – és igen ezt követően jöttek azok a bizonyos képek. Már egyre nehezebben kaptam levegőt. Szorosan lehunytam a szemeimet és éreztem, hogy szemhéjam alól kicsúszik egy könnycsepp. Szipogtam egyet, majd anya lapozott egyet. Hirtelen megállt a keze; a válla leereszkedett. – Ez három éve készült, amikor Louis utoljára járt nálunk. – A fiúk kikerekedett szemekkel bámulták a fotómat. Körülbelül háromszor kövérebb voltam, mint most. Nem tudtunk nekem ruhát találni, így anya néha elvitt varrónőhöz, de persze ez nem mehetett egyfolytában. A pénzt be kellett osztanunk, amikor apát lefokozták a gyárban, így mindenhová melegítőben jártam.
- El is felejtettem Skylar milyen kis… duci volt – jegyezte meg Louis mosolyogva.
Felálltam és bementem a szobámba. Levettem a rövidnadrágot, amit ebéd előtt vettem fel és magamra kaptam egy szoknyát és egy fekete toppot. Belebújtam a szandálomba és felfogtam copfba a hajamat. Zsebretettem a telefonomat és lerobogtam a lépcsőn. Anya a fiúknak még mindig a január-előtti képeket mutogatta. Némelyiknél a fiúk felnevettek. Elmentem mellettük és már épp az ajtónál jártam, amikor apa utánam szólt.
- Hova mész?
- El, de gyorsan – haraptam be az alsó ajkam és becsaptam magam mögött az ajtót. Felhívtam a legjobb barátomat, Clay-t és megbeszéltük, hogy találkozunk a köztéren; a szökőkútnál.
- Ennyire szörnyű? – kérdezte miközben szürcsölt egyet a piros és kék színű jégkásájából.
- Rosszabb. Anya a január-előtti albumot mutatja. Tűzre kellett volna már dobni – morogtam, miközben a szivárványszínű italomat néztem. Sohasem értettem, hogy valami, aminek ilyen bizarr a színe, hogy lehet ilyen finom.
- Ugyan már. Anyádnak nincs is január-utáni albumja – mosolygott Clay.
- Csinálhatna.
- Nem te mondtad, hogy milyen tökéletes az elrettentő példának? – nevetett.
- Emlékezz mi volt, amikor egy éve hazajöttem a táborból? Öt kilót fogytam csak fél év alatt. Mire anya minden édességes szekrényre kiragasztott egy nagy számot, miszerintennyi kiló leszek, ha eszek.
- Nem sikerült – kommentálta.
- Többet visszahíztam, mint fogytam. És mi lett a következmény? Egy kerek évig vissza kellett mennem Dániába.
- De az eredmény gyönyörű – puszilt meg Clay. Ő az a fiú, aki azóta a legjobb barátom, hogy hízni kezdtem. Nem az a népszerű típus és én sem, ami teljesen tökéletes párosítás, ha az ember túllépi a száz kilót is. Még a fogyókúrás táborban is látogatott. Nagyon édes volt!
- Nézd, zenészek – mutatott elénk Clay. – Mit gondolsz? Énekeljünk velük?
- My cover girl – énekelte az egyik gitáros. Egymásra mosolyogtunk Clay-jel és, amikor véget ért a szám, Clay odament a férfihoz, aki énekelt, majd az odaadta neki a gitárt. Clay gitározni kezdett. Odamentem mellé és énekeltem.
- She stood out in the crowd. Was a little too loud. But that's why we love her.
- Rosszabb. Anya a január-előtti albumot mutatja. Tűzre kellett volna már dobni – morogtam, miközben a szivárványszínű italomat néztem. Sohasem értettem, hogy valami, aminek ilyen bizarr a színe, hogy lehet ilyen finom.
- Ugyan már. Anyádnak nincs is január-utáni albumja – mosolygott Clay.
- Csinálhatna.
- Nem te mondtad, hogy milyen tökéletes az elrettentő példának? – nevetett.
- Emlékezz mi volt, amikor egy éve hazajöttem a táborból? Öt kilót fogytam csak fél év alatt. Mire anya minden édességes szekrényre kiragasztott egy nagy számot, miszerintennyi kiló leszek, ha eszek.
- Nem sikerült – kommentálta.
- Többet visszahíztam, mint fogytam. És mi lett a következmény? Egy kerek évig vissza kellett mennem Dániába.
- De az eredmény gyönyörű – puszilt meg Clay. Ő az a fiú, aki azóta a legjobb barátom, hogy hízni kezdtem. Nem az a népszerű típus és én sem, ami teljesen tökéletes párosítás, ha az ember túllépi a száz kilót is. Még a fogyókúrás táborban is látogatott. Nagyon édes volt!
- Nézd, zenészek – mutatott elénk Clay. – Mit gondolsz? Énekeljünk velük?
- My cover girl – énekelte az egyik gitáros. Egymásra mosolyogtunk Clay-jel és, amikor véget ért a szám, Clay odament a férfihoz, aki énekelt, majd az odaadta neki a gitárt. Clay gitározni kezdett. Odamentem mellé és énekeltem.
- She stood out in the crowd. Was a little too loud. But that's why we love her.
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 13
Tegnapi: 8
Heti: 61
Havi: 180
Össz.: 54 928
Látogatottság növelés
Mai: 13
Tegnapi: 8
Heti: 61
Havi: 180
Össz.: 54 928
Látogatottság növelés
One Direction Hungary - © 2008 - 2024 - onedirection-hunstory.hupont.hu